KÉZ A KÉZBEN

Néhány jelentősebb esemény a szervezet életében:

Önkéntes Klub

Havi rendszerességgel folyamatosan zajlanak klubfoglalkozásaink. A foglalkozásokba önkéntesen kapcsolódhatnak be, tematikájuk igazodik a célcsoport érdeklődéséhez, korosztályához. Célja a közösségi kohézió erősítése, a békés együttélés segítése. első alkalmon az önkéntességről, önkéntes munkáról hallhattak információkat. A kisközösségek építése a következő tevékenységeken keresztül valósult meg eddig például: tüzifa gyűjtés a rászorulóknak, közösségi tér szépítése fa és virág ültetéssel, szemétszedés, tisztasági csomag osztása. Szeretettel várjuk havi alkalmainkra az önkéntesség iránt érdeklődőek!

Örökség Klub

Havi rendszerességgel megrendezett alkalmaink célja a roma kultúra megismertetése/népszerűsítése. A hagyományos roma ételek elkészítésén keresztül, az autentikus cigányzenén, táncon és népviseleten, közös programokon keresztül. Célunk a kultúrák találkozásán keresztül a közösségépítés is. Programjaink között volt például: töltött káposzta készítés, házi levestészta készítés, falusi élet világa, savanyúság készítés, gombászat

Szeretettel várjuk az érdeklődőket és a javasolt témákat, hogy mivel is foglalkozzunk!

HÍD Klub

Klubunk célja az idősek iránti érzékenyítés, a generációk együttélésének segítése. Tevékenységeink között volt eddig például: érzékenyítés, esélyegyenlőségi alkalom mozgássérültekkel, generációk együtt közös programokon.

Szeretettel várunk Titeket havi alkalmainkra!

Konferencia 2018.03.23

Ezen a napon többek között Mészáros László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Igazgatója tartott előadást a karitászmunka örömeiről és nehézségeiről. Az ő előadását a szeretetszolgálat és karitatív iroda tevékenységeinek bemutatásával folytatta Kissné Suta Mariann, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív irodavezetője. Később Balogh Barnabás, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója vette át a szót „Szeretetszolgálatunk határok nélkül" előadásával, Oláhné Balogh Tímea, a Roma Láng Egyesület vezetője pedig az egyesületük és a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász együttműködéséről beszélt. Az előadásokat Jaczkó Dániel, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász igazgatója gondolatai zárták. Ezt követően egy szeretetvendégség vette kezdetét, ahol a jelenlévők meg tudták osztani egymással véleményeiket az adott témában.

Közösségi Nap 2018.04.03

2018.04.03-án megvalósuló Közösségi nap célja a roma kultúra megismertetése, közelebb hozása volt.

Álmosd, illetve a szomszéd településekről érkező csoportok és előadók miniszín darabokkal, táncokkal csalogatták közelebb a színpadhoz az érdeklődőket, bemutatva a roma kultúra sajátosságait. Ezzel párhuzamosan akinek kedve volt kézműves foglalkozáson vehetett részt.

Esélynap 2018.11.10

Az esélyegyenlőségi Napon a katolikus karitasz munkatársai és önkéntesei vettek részt. Témája az idős gondozás mellett a karitász csoportok működésének megismerése.

Esélynap 2019.02.06

Az álmosdi lakosok számára roma érzékenyítő napot. Együtt volt roma és nem roma idős és fiatal egyaránt. A színpadi fellépők mellett vetélkedők, kézműves foglalkozások várták a résztvevőket.

Esélynap 2019.03.30

A segítőket és munkatársakat Seszták István főhelynök köszöntötte, aki tolmácsolta Kocsis Fülöp érsek üdvözletét is. Árvai Ferenc atya, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója tartotta a továbbiakban az Esélyegyenlőségi Nap előadásait/beszélgetéseit. Az idősekkel és a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos érzékenyítés mellett a rendezvény célja a karitatív munka hatékonyságának növelése. A rendezvény célja még, hogy az önkéntes munkatársak segítséget kapjanak ahhoz, hogy csoportjukat képesek legyenek hatékonyan megszervezni, programjaikat jól lebonyolítani, forrásokat keresni, s mindezt a segítő szeretet lelkiségével közösségben megélni. Fontos cél, hogy az önkéntes munka a leghatékonyabban hasznosuljon a rászorulók számára.

Üde színfoltja volt a szakmai napnak az ebéd előtti rövid színdarab, melyet az Ekhós Rajkók Gyermek Színjátszó és Bábcsoport adott elő nagy sikerrel.

A rendezvényre mintegy 40 fő jött el.

Szervezetfejlesztés

A program keretében elkészültek a szervezetfejlesztéshez szükséges dokumentációk, melyek letölthetők itt:
Közösség Fejlesztési terv
Módszertan fejlesztési dokumentáció
Szervezetfejlesztés- módszertani leírás

Kapcsolat/Elérhetőség

Kövessen minket

© Minden jog fenntartva - 2019 - Romaláng Egyesület

Mobirise