A Roma Láng Egyesület 2006-ban alakult közhasznú egyesület. Az Egyesület alapító tagjai álmosdi és bagaméri településeken élő, ma már végzett diplomás, roma fiatal felnőttek, akik fontosnak tartják a roma értelmiségi réteg megerősödését, és akik származásukat felvállalva megpróbálnak segíteni és példát mutatni a többi roma ember számára. Az egyesület székhelye Álmosd, de tevékenységét két településen végzi. A román határszél mellett elzárva az ország gazdasági vérkeringéséből csak nagy lelki erővel tudjuk a kitűzött céljainkat elérni. Az egyesület megalakulása óta együttműködik a helyi cigány kisebbségi önkormányzattal. 2007-ben egy Leader támogatással Roma közösségi házat alakíthattunk ki. Több kisebb-nagyobb lélegzetű programot bonyolítottunk már le az eltelt 6 év során (Gyermeknap, Játszóház, Nyári napközis tábor, Mikulás ünnepség, Szavaló verseny, stb.. 2009-ben indult egy 1 éves, OFA által támogatott, a kisebbségi önkormányzattal közösen, kistérségi szinten megvalósított programunk, amelyben munkaerő-piaci és közösségfejlesztési szolgáltatást biztosítottunk. A program során több mint 700 ügyféllel kerültünk kapcsolatba (egyéni és csoportos tájékoztatások, tanácsadások, tréningek, szociális információs rendszer működtetése, jogsegély-szolgáltatás, képzésbe és munkába közvetítés). 2009-ben az Oktatási Minisztériumtól kapott támogatásból a kistérségben két helyen működtettünk Szülői Klubokat, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek szüleit készítettük fel az induló esélyegyenlőségi alprogramokra. A szervezetünk bebizonyította, hogy lassan "felnőtt" a hazai és európai uniós programok lebonyolításához. Sajnos a roma szervezetek többsége szakmailag és infrastruktúrájukat tekintve még mindig jóval alulmaradnak az átlaghoz viszonyítva. Szervezetünk egy korábbi sikeres pályázat (LEADER program 2012. év) alkalmával számos eszközt (sátor, pavilon, ping-pong asztal, sport játékok, túra felszerelések, hangtechnikai eszközök, projektor, videokamera, stb.) szerzett be.
Forrás: http://epa.oszk.hu/01300/01306/00140/pdf/EPA01306_szin_2016_3_54-57.pdf
Projekt neve: Esélyek háza
Elnyert támogatás éve: 2021
Támogatás összege: 6.000.000 Ft
A projekt leírása:
Az elnyert támogatásból az egyesület Bagamérban vásárolt lakóingatlant melyet közösségi házként működtet.
Az épületben napi rendszerességgel népkonyha osztás, tanoda szolgáltatás történik, alkalomszerűen képzések és kulturális közösségi rendezvények.